Szemelvények az egykori marosvásárhelyi Oroszlán vendéglő életéből

Az egykori Oroszlán vendéglő épületét a marosvásárhelyiek többsége minden bizonnyal jól ismeri. Aki azonban nem a városban nőtt fel, az inkább csak régi fényképekről és a helyiek elbeszéléseiből hallhat róla – a Studium-Prospero Alapítvány szolgálati lakásának közelében élve magam is így kezdtem érdeklődni az épület története iránt.

A huszadik század első felében a vendéglőben való étkezés jóval többet jelentett egyszerű étkezésnél: a felszolgálással járó vendéglátás a rendezett polgári élet része volt. Ez indított arra, hogy korabeli lapok tudósításait böngészve utánajárjak, milyen élet zajlott az Oroszlán vendéglőben, amely fontos közösségi térként működött.

Az épület templom felőli szárnyát eredetileg „Mátyás király vendéglő” néven emlegették, és az évtizedek során több bérlő is működtette. 1911-ben a köztudottan népszerű vendéglős, László György bérelte ki a helyiséget. A Székely Napló ekkor azt írta: „László György, az utóbbi évtizedek népszerű vendéglőse, visszatér a székely fővárosba. László, mint értesülünk, kibérelte az Oroszlán vendéglő jelenlegi helyiségét, a jelenlegi bérlő pedig új helyiségbe költözik.”

László György köztudottan ismert személy volt: korábban a főtéren működtette a „László szálló” nevű vendéglőt, amely később Royal, New York, Star, illetve Maros néven is szerepelt. Elődje, Domokos Pál akkoriban jelentette be, hogy a Plutz család Oroszlán vendéglőjét május 1-jétől a saját, Gecse Dániel utcai házába (1. szám) költözteti. Domokos családja később egy tízmázsás harangot adományozott a Vártemplomnak.

A vendéglő ismertségét jól mutatja egy 1916-os hirdetés is, amelyben az árkosi Ördög Mózes eltűnt lányait, Ilonát és Getán Ilonát kereste, és arra kérte az esetleges információval rendelkezőket, hogy az Oroszlán vendéglőben jelentkezzenek – az intézmény tehát elismert találkozóhelyként funkcionált.

Egy korabeli beszámoló szerint a vendéglőben egyszer egy gyergyói betyárvezért is látni lehetett. A korábbi kapitány, Blénesi István később rablóvezérré vált, és bandájával a Borszéki faipari vállalat munkásait rabolta ki, miután azok felvették a fizetésüket. Más változatok szerint Brăilán keresztül Amerikába szökött – az esetről a Székely Napló is beszámolt.

A vendéglő politikai összejöveteleknek is otthont adott. 1913-ban a megyei munkáspárt negyvenkét résztvevővel tartott gyűlést a helyiségben, sok tisztségviselő részvételével, bár az influenzajárvány miatt sokan végül távol maradtak. Vallási jellegű összejövetelek is zajlottak itt: 1930-ban a Marosvásárhelyi Unitárius Nőszövetség tartott „vallásos gyűlésnek” nevezett, minden érdeklődőt váró találkozót az épületben.

A vendéglátás színvonaláról is fennmaradtak korabeli hirdetések. 1936-ban Bakó Ferenc azzal reklámozta a helyet, hogy sikerült megnyernie Tury Zoltán „elsőrangú” zenekarát az esti koncertekre, jidvei borok mellett, éjfél után pedig „kitűnő” bablevest és füstölt húst szolgáltak fel. Egy 1933-as hirdetés az „elsőosztályú” flekkent, a vargabélest, a küküllő-vidéki borokat és Kalló Kálmán jó zenekarát ajánlotta a vendégeknek.

A cikk csupán egy kis szeletét mutatja be a huszadik századi marosvásárhelyi polgári világnak, jelezve, hogy városunk történelmi épületei és egykori közösségi terei még sok elfeledett történetet rejtenek.