Magyardécse: a cseresznyetermesztők küzdelmei a fagy, a medvék és a piac között

A Beszterce-Naszód megyei Magyardécsén a cseresznye nem pusztán szezonális gyümölcs, hanem évszázadok óta a megélhetés alapja és a közösség identitásának része. A Mezőség északi peremén fekvő településen ma is családok tucatjai élnek gyümölcstermesztésből, miközben gazdáik egyszerre néznek szembe a tavaszi fagyokkal, a faluba lemerészkedő medvékkel, a krónikus munkaerőhiánnyal és a kiszámíthatatlan piaccal.

A helyi Balla család gazdasága jó példa arra, hogyan próbál talpon maradni Erdély egyik leghíresebb cseresznyetermő vidéke. László és felesége, Dorottya tíz hektáron gazdálkodnak: a cseresznye mellett almát, szilvát, körtét, málnát, ribizlit és egrest is termesztenek.

A református lelkészek öröksége

A magyardécsei gyümölcskultúra gyökerei a helyiek szerint legalább kétszáz évre nyúlnak vissza. A 19. században itt szolgáló református lelkészek nemcsak a lelki életet irányították, hanem a gazdasági fejlődés mozgatórugói is voltak: faiskolát hoztak létre, és csemetéket osztottak szét a hívek között.

A század végére már több tízezer gyümölcsfát tartottak nyilván a faluban, és a cseresznye-majálisok messze földről vonzották az érdeklődőket. A helyi legendárium szerint a híres germersdorfi cseresznye egy Amerikából hazatérő gazda révén került Magyardécsére, és a mezőségi talaj különösen kedvezett a fajtának: nagyobbra és zamatosabbra termett, mint máshol. A Hedelfingeni óriást és a Buzgó Germersdorfot a faluban máig „Décse aranyaként” emlegetik.

Szakácsból kertészmérnök

Balla László nem gazdának indult. Eredetileg szakácsként dolgozott Marosvásárhelyen, és csak hétvégeken járt haza segíteni. Egy munkahelyi konfliktus után döntötte el, hogy másfelé indul: ahogy fogalmaz, megkérdezte magától, miért dolgozzon másnak, amikor otthon ott vár rá a föld.

2011-ben beiratkozott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kertészmérnöki szakára. Az egyetemi évek alatt párhuzamosan készítette elő a családi gazdaságot: csemetéket nevelt, oltott, és új telepítéseket indított. Államvizsgáját vadcseresznye-szelekcióból írta.

Időjárás és piac szorításában

A tíz hektáros gazdaság ma félintenzív rendszerben működik. A legnagyobb fejtörést nem is a piac okozza, hanem az időjárás: az utóbbi években a tavaszi fagyok jelentős károkat okoztak. A gazda elmondása szerint volt olyan fajtája, amelyiken tavaly egyetlen szem gyümölcs sem maradt.

Bár a magyardécsei cseresznye egykor szinte magát adta el, mára a verseny komolyan megnehezíti a dolgukat. Kolozsváron olyan a túlkínálat, hogy nehéz tisztességes árat kérni érte. A család ezért új értékesítési csatornákat keres: vásárokra járnak Csíkba, Gyergyóba és Dél-Erdélybe, hetente két-három napot töltenek árusítással.

Dorottya szerint sokat számít a közvetlen vevőkapcsolat: a visszatérő vásárlók sok esetben évek óta tőlük vesznek, és ez ad lendületet a folytatáshoz. A munka azonban embert próbáló, hiszen a cseresznye nem tárolható sokáig, a szedést és az értékesítést szinte órányi pontossággal kell összehangolni – mindezt egyre nehezebben elérhető munkaerővel.

A házaspár következő nagy célja a feldolgozás kiépítése: lekvárokban, szörpökben és kompótokban látják a kitörési lehetőséget. Az utóbbi évek tapasztalata szerint egyre több család keresi a házi alapanyagokból készült termékeket, főleg azok, akiknek nincs idejük befőzni.

Egy falu, ami a cseresznyéből él

Magyardécse kivételnek számít az erdélyi tájban: miközben máshol az olcsó import miatt visszaszorult a hagyományos gyümölcstermesztés, itt mintegy ötven család él főállásban a cseresznyéből és a többi gyümölcsből. Egy 1300 lelkes településhez képest ez ritka és értékes arány.