Római kori temetőre bukkantak Maroskeresztúr határában

Régió Rádió | 2026-03-18

Római kori temetőre bukkantak Maroskeresztúr határában

Maroskeresztúr határában rendkívüli felfedezést tettek a Maros Megyei Múzeum régészei: egy az i. sz. 1–2. századból származó római katonai tábor melletti temetkezési helyet sikerült azonosítaniuk, amely gazdag leletanyagot rejt.

A feltárást dr. Man Nicoleta osztályvezető és dr. Bereczki Sándor régész irányítja. Bereczki Sándor elmondása szerint a korábbi ipari építkezések során már felfigyeltek a római erőd nyomaira, a jogszabályok pedig előírják, hogy bármilyen munkálat megkezdése előtt régészeti vizsgálatot kell lefolytatni a területen.

Az eddigi ásatások során mintegy harminc sírhelyet tártak fel, amelyekből üvegből készült edények, érmék, valamint különféle díszek és ékszerek kerültek elő. A kutatók számára különösen meglepő volt, hogy a vizsgált tíz sírból nyolc gyermeké – mindössze kettő tartozott felnőtt személyhez. Jelenleg egy olyan tömeges temetkezési helyen dolgoznak, amelyben akár húsz gyermek maradványai is lehetnek.

Az előkerült pénzérmék Faustina császárnéhoz, Antoninus Pius hitvesméhez köthetők, és i. sz. 114-ben verték őket. A katonai erődítmény feltehetően a Római Birodalom korai időszakából, az 1–2. századból származik.

A régészeti munkálatok várhatóan még legalább két hónapig tartanak. Az összes előkerült lelet a Maros Megyei Múzeum gyűjteményébe kerül, ahol restaurálják és genetikai vizsgálatoknak vetik alá őket.

Kapcsolódó cikkek

Egy csepp szeretet karácsonyra

Egy csepp szeretet karácsonyra

A szeretet ünnepének közeledtével az emberek adományozási kedve, segíteni vágyása is megnő, emiatt ilyenkor több az adományozási, gyűjtési akció is. Egy ilyen akcióra hívjuk fel...

Bővebben
Régió Rádió LIVE

A hang, ami összeköt