Új bérletszemlélet a Bekecs Táncszínháznál
Régió Rádió | 2026-08-23
Új bérletrendszert indít a Bekecs Táncszínház a 2026-2027-es évadra, ezúttal két településen: Szovátán és Nyárádszeredában is öt-öt előadást kínálnak a bérlettulajdonosoknak – tudatta Kovács Anabella, a társulat ügyvezető igazgató-helyettese.
A Bekecs az elmúlt három évben igazi sikertörténetet írt Nyárádszeredában: az első évadhoz képest folyamatosan nőtt az érdeklődés, ennek nyomán pedig jelentősen emelkedett a bérletek eladott száma is. Miután a társulat Nyárádszeredából Szovátára költözött, beépült a fürdőváros kulturális életébe, és most itt is bevezeti a bérletrendszert. A helyiek jelezték, hogy korábban Szovátán is működött bérletes rendszer és élénk színházi élet, és ez az igény ma is megvan a lakosság körében – erre válaszul született meg a 2026-2027-es évad szovátai bérlete.
Mindkét településen öt-öt előadásra számíthat a közönség. A műsorrendet úgy állították össze, hogy tükrözze a Bekecs művészi arculatát és eddig megszokott minőségét, ugyanakkor szélesebb közönségigényeket is kielégítsen.
A szovátai évad novembertől áprilisig tart. A Bekecs saját néptáncos programjai mellett más erdélyi tánc- és színháztársulatok vendégelőadásait is bemutatják: az Udvartér Színház „Hatan pizsamában” című vígjátéka után a Háromszék Táncegyüttes „Régi(j)ók” című néptáncprodukcióját láthatja a közönség. A Bekecs új néptáncprogramja után a Szigligeti Színház mutatja be a „Bányavirág” tragikomédiát, amely a parajdi sóbányához köthető témája miatt különösen közel állhat a sóvidéki nézőkhöz. Az évadot a Figura Stúdió Színház egyszemélyes „Améli sóhaja” című előadása zárja.
Nyárádszeredában, ahogy a közönségnek ígérték és a helyi önkormányzattal is megegyeztek, továbbra is fennmarad a hűséges nézőknek szóló bérletrendszer. Az évad szeptember 20-án indul a magyarországi Duna Táncműhely „Tájképek” című előadásával. Ezt követi az Udvartér Színház „Hatan pizsamában” című darabja, majd Győrfi Csaba „Édes Anna” című drámája zárja – várhatóan áprilisban – az évadot. Nyárádszeredában is bemutatják a Bekecs néptáncprogramját, valamint a „Bányavirág” című darabot, ezúttal azonban nem a Szigligeti, hanem a Figura Színház előadásában, mivel a szervezők szerint van átfedés a két település közönsége között – egyes nézők mindkét helyszínen megnézik az előadásokat, ezért nem szerepel azonos produkció mindkét bérletben.
A gyerekbérletek is folytatódnak óvodás és elemi iskolás korosztály számára, kibővítve az 5-8. és a 9-12. osztályosokra is. A pontos műsor még alakul, de a Háromszék Táncegyüttes mindkét településen bemutatja a „Pinokkió” című produkcióját, a Bekecs új gyerekprogramot készít, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház pedig három előadással készül. Az Udvarhelyi Néptáncműhely „Barátságunk története” című előadását – amelyet tavasszal már néhány gyerek pozitív visszajelzésekkel nézett meg – szintén műsorra tűzik.
Mindkét település úgy állította össze évadát, hogy változatos programot kínáljon felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt: helyet kap a néptánc mellett a vígjáték, a zenés előadás, de a dráma és a tragikomédia is. „Szeretnénk, ha a közönség új együtteseket és társulatokat ismerne meg. Fontosnak tartjuk, hogy a nézők betekintést nyerjenek olyan társulatok munkájába, amelyek Nagyváradtól Kézdivásárhelyig tevékenykednek” – fogalmazott Kovács Anabella, hozzátéve, hogy kevesen jutnak el ezekbe a távolabbi városokba színházba.
Az öt előadásra szóló bérletek a 0755-289-832-es telefonszámon foglalhatók. A bérlet ára 150 lej. Ha valaki nem tud részt venni egy előadáson, jegyét átruházhatja másra. A szovátai előadásokra az új városi művelődési központban (a polgármesteri hivatal mögött) kerül sor, Nyárádszeredában pedig a művelődési házban. A bérletek az első előadásig készpénzzel vagy bankkártyával válthatók meg.