Erdélyi parasztfelkelések: a társadalmi szolidaritás elfeledett történetei

Az MCC kolozsvári képzési központjában rendezett kerekasztal-beszélgetésen történészek az erdélyi parasztfelkelések társadalmi hátterét vizsgálták meg újszerű megközelítésben. A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a középkortól a 18. századig tartó lázadások hátterében nem elsősorban etnikai ellentétek, hanem közös társadalmi sérelmek álltak.

A bábolnai felkelés és a közös ellenállás

Az 1437-es parasztlázadás során magyar és román jobbágyok vállvetve szálltak szembe az elviselhetetlen adóterhekkel és az egyházi döntésekkel. Együttműködésüket a kolozsmonostori egyezmények is dokumentálják, amelyek a korszak ritka írásos bizonyítékai a nemzetiségek közötti szolidaritásnak.

Dózsa György keresztes hadjárata

Az 1514-es mozgalom eredetileg huszita ihletésű keresztes hadjáratként indult, de amikor a nemesség megpróbálta akadályozni a toborzást, a helyzet radikálisan megváltozott. A felkelés leverése után Dózsát kegyetlen kínzások közepette végezték ki, sorsa a paraszti elnyomás jelképévé vált.

Horea, Cloșca és Crișan mozgalma

Az 1784-es felkelésben döntően román jobbágyok ragadtak fegyvert a súlyos adóterhek és a katonai összeírás ellen. Bár II. József felvilágosult reformjai reményt ébresztettek a nép körében, a császár a lázadás elfojtásakor könyörtelenül járt el.

A beszélgetés egyik legfontosabb megállapítása volt, hogy az 1700-as évek táján az erdélyi jobbágyság közel negyven százaléka magyar volt, ami alapjaiban cáfolja azt a leegyszerűsítő képletet, miszerint kizárólag magyarok voltak a földesurak és kizárólag románok a jobbágyok. A történelmi valóság ennél sokkal összetettebb volt.