Októberre elkészülhet a marosvásárhelyi égéssérült-központ
Régió Rádió | 2026-07-26
Október 1-jére elkészülhet a marosvásárhelyi égéssérült-központ épülete – jelentette be Alexandru Rogobete, a Bolojan-kormány megbízott egészségügyi minisztere egy szombati helyszíni látogatás alkalmával.
A beruházás 2024 közepén indult, a fővállalkozó egy török cég. Az új épületet egy kétszintes folyosó köti majd össze a megyei sürgősségi kórházzal, így a súlyos állapotú betegek ellátása gyorsan és zökkenőmentesen történhet majd a két intézmény között.
A központ kapacitása jelentős: öt ágyat alakítanak ki a kritikus állapotú égési sérültek számára, további tíz ágyat pedig a posztoperatív és utókezelési időszakra szánnak. Az épület egy teljes emeletén 25 műtő kap helyet, emellett egy 44 ágyas intenzív terápiás részleg is működik majd a létesítményben.
Rogobete miniszter elmondása szerint bár az épület fizikailag októberre elkészül, az első betegek fogadására csak 2027 tavaszán kerülhet sor, mivel a nyugati protokollok szerint a létesítménynek próbaüzemet kell teljesítenie, mielőtt ténylegesen betegeket fogadna.
A miniszter a beruházás jelentőségét a 2015-ös bukaresti Colectiv-tragédiához kötötte, hangsúlyozva: „ez Románia adóssága azok felé, akik életüket vesztették” abban a szerencsétlenségben. Hozzátette ugyanakkor, hogy a projekt sikeres befejezése továbbra is a szükséges engedélyek beszerzésétől függ: „reméljük, nem ütközünk hónapokig húzódó bürokratikus akadályokba” – fogalmazott.
A marosvásárhelyi központ Románia harmadik égéssérült-ellátó intézménye lesz, hasonló létesítmények épülnek Temesváron és Bukarestben is, a Világbank támogatásával. A projekt megvalósítása a finanszírozás biztosítása körüli nehézségek miatt összesen mintegy tíz évet csúszott.