Székelyföldi hivatalokban is érezteti hatását a kormányzati létszámcsökkentés
Régió Rádió | 2026-03-05
A kormány február hónapban elfogadott sürgősségi rendelete további megszorításokat ír elő az önkormányzatok számára. Az intézkedés értelmében a polgármesteri hivataloknak választaniuk kell: vagy 30 százalékkal csökkentik a személyzet létszámát, vagy 10 százalékkal mérséklik a béralapot.
A székelyföldi települések többségében azonban a hivatalok már eleve minimális személyzettel működnek, így az újabb leépítés közvetlenül a lakosság ügyintézésének minőségét és gyorsaságát veszélyezteti.
Polgármesterek aggódnak
Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere kiemelte, hogy a fürdővárosok helyzete különleges, hiszen a turisztikai forgalom mellett kell biztosítaniuk a közszolgáltatásokat. Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere elmondta, hogy a hivatalban mindössze 24-en dolgoznak – köztük tűzoltók és közszolgáltatási alkalmazottak –, így bármilyen további csökkentés komoly problémákat okozna.
Fekete Örs, Szépvíz polgármestere szerint már most is a szükségletekhez képest kevesen vannak az egyes osztályokon, az újabb leépítés súlyosan érintené a település működését.
Forrás: szekelyhon.ro