Továbbra is fogy Románia népessége – májusban is negatív a természetes szaporulat
Régió Rádió | 2026-07-10
Továbbra sem fordult meg a kedvezőtlen demográfiai tendencia Romániában: az Országos Statisztikai Intézet pénteken közzétett adatai szerint az ország természetes népmozgalma májusban is negatív maradt, a fogyás mértéke 8381 fő volt. Az elhunytak száma jóval meghaladta az újszülöttekét, az arány elérte az 1,8:1-hez értéket.
A hónap során 10 444 élveszületést anyakönyveztek, ami 211-gyel, vagyis mintegy két százalékkal kevesebb az áprilisinál. Ezzel szemben 18 825 halálesetet jegyeztek fel, ezen belül 9734 férfit és 9091 nőt. A halálozások száma az előző hónaphoz képest 588-cal, azaz három százalékkal csökkent, az egyéves kor alatti csecsemőhalálozás pedig 51 esetre mérséklődött, tízzel kevesebbre, mint áprilisban.
Az elhunytak túlnyomó többsége az idősebb korosztályokból került ki: a nyolcvan év felettiek tették ki a halálozások 42,1 százalékát, a 70 és 79 év közöttiek 28,1, a 60 és 69 év közöttiek pedig 16,1 százalékát. A városi és a vidéki halálozások száma közel azonos volt, 9334, illetve 9491 eset.
Az éves összevetés is romló képet mutat: az egy évvel korábbi májushoz képest az élveszületések száma 1561-gyel, 13 százalékkal esett vissza, míg a halálozásoké 331-gyel, 1,7 százalékkal csökkent. A természetes fogyás mindkét évben jelentős volt, tavaly 7151, idén 8381 fő. A hónapban emellett 9218 házasságkötést és 2055 jogerős válást rögzítettek.