Tusnádfürdő modellt mutat: a medveproblémából követendő példa lett

Régió Rádió | 2026-06-06

Tusnádfürdő modellt mutat: a medveproblémából követendő példa lett

Tusnádfürdő neve sokáig egybeforrt a medveproblémával: a kis fürdővárosban nem volt ritka, hogy a nagyvadak fényes nappal tűntek fel az utcákon, lakóházak, panziók és közterületek közelében. Mára azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, és a település a medvékkel való együttélés nemzetközileg is figyelemmel kísért példájává vált.

Öt évvel ezelőtt naponta mintegy tizenöt medve haladt át a városon, gyakran a lakott utcákat járva. A helyiek biztonságot követeltek, a városvezetés és a szakemberek pedig nem a medvék eltüntetésében, hanem a konfliktusok megelőzésében keresték a megoldást. Ebből a szemléletből született meg a TusnadEcoBear program.

Honnan indult

A történet 2021-ig nyúlik vissza. Az akkor, februárban felállított munkacsoport ma is működik, és egy asztalhoz ülteti az összes érintettet: a helyi és országos intézményeket, természetvédőket, kutatókat, civil szervezeteket és a minisztériumi szakembereket. Egyes egyeztetéseken Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter is részt vett. Még abban az évben, júliusban a lakók néma felvonulást tartottak a főutcán, biztonságot kérve és azt, hogy a medvék a természetes élőhelyükön maradjanak – kiirtásukat azonban senki sem követelte.

Tüntetés Tusnádfürdőn a biztonságért
A tusnádfürdői lakók évekkel ezelőtt a biztonságért vonultak fel

A program négy pillére

  • Látogató- és oktatóközpont: a helyi wellnessközpontban kialakított, 20-25 fős kapacitású tér egyszerre kiállítóhely, oktatási és tájékoztató pont. A többnyelvű központ bemutatja a város medvékkel kapcsolatos múltját, mobil változata pedig iskolákba és rendezvényekre is eljut, évente mintegy 1200 embert elérve.
  • Mobilalkalmazás: eredetileg a medveészlelések és károk bejelentésére készült, mára terepi adatgyűjtésre és -elemzésre is alkalmas oktatási eszközzé vált.
  • Tematikus fesztivál: a kétnapos esemény Hargita és Kovászna megyéből vonz több száz diákot, vetélkedőkkel, előadásokkal, terepi programokkal és műhelyfoglalkozásokkal.
  • Nemzetközi tudományos konferencia: az immár ötödik alkalommal megrendezett eseményen tizennyolc ország szakemberei vesznek részt. Az ötödik konferenciára és fesztiválra 2026 októberében kerül sor.

A „medveokos közösség”

A program az észak-amerikai eredetű, helyi feltételekre szabott „Bear Smart” – medveokos közösség – elvre épül. A siker feltétele a tudatos, közösségi szintű cselekvés: folyamatos tájékoztatás, együttműködés a hatóságokkal, megelőzés, korszerű hulladékkezelés, a zöldterületek karbantartása, monitoring és hatékony beavatkozás. A gyakorlatban gyümölcsfákat távolítottak el a problémás területekről, medvebiztos hulladéktárolókat helyeztek ki, és intenzív kommunikációs kampányt folytattak.

Imecs István biológus szerint a beavatkozó csapatot vezető polgármester az elmúlt években több mint 500 beavatkozásban vett részt. „Ez éjszakákat, hétvégéket, családi időt jelent. De a közösség látja, hogy a vezetője a terepen van, miközben ők nyugodtan alszanak” – fogalmazott.

Eredmények

A konfliktusok száma a közösség által elfogadható szintre csökkent. A cél nem minden medveészlelés megszüntetése, hanem a konfliktusok tűréshatár alatt tartása. „Senki nem hiszi komolyan, hogy soha nem lesz medveészlelés, ahogy jégeső vagy közúti baleset is mindig lesz. A cél az, hogy a konfliktusok a közösség tűréshatára alatt maradjanak” – mondta Imecs.

A medvék nemcsak költséget, hanem bevételt is jelentenek: egyetlen tudományos konferencia mintegy ötvenezer eurós helyi forgalmat generál, a természetjárás és a régió ismertsége pedig jelentős gazdasági értéket képvisel. Több medve GPS-nyakörvet visel, a döntéseket pedig egyre inkább adatok és tudományos elemzés alapozza meg.

Imecs bírálja azokat az országos vitákat, amelyek kizárólag a kilőhető egyedek számára összpontosítanak, miközben a megelőzést és a közösségi alkalmazkodást háttérbe szorítják. Hangsúlyozza: univerzális recept nem létezik, a megoldásokat mindig az adott közösség földrajzi, társadalmi és gazdasági adottságaihoz kell igazítani – a tusnádfürdői gyakorlat azonban máshol is átvehető.

Kapcsolódó cikkek

Erdélyi Hagyományok Háza programok

Erdélyi Hagyományok Háza programok

Húsvétra készülve számos rendezvénnyel, eseménnyel várja az érdeklődőket az Erdélyi Hagyományok Háza itt Székelyudvarhelyen és nem csak, a programokról beszélgetünk Tamás Vandával, az Erdélyi Hagyományok...

Bővebben
Régió Rádió LIVE

A hang, ami összeköt