Leégett egy 17. századi fatemplom Máramaros megyében
Régió Rádió | 2026-07-04
Súlyos veszteség érte Erdély épített örökségét: péntek hajnalban leégett egy tizenhetedik századi fatemplom Máramaros megyében, Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben személyi sérülés nem történt, az anyagi és kulturális kár azonban jelentős – közölte a kulturális minisztérium.
A leégett Szent Illés-templom A kategóriás műemlék volt, a térség egyik legértékesebb épített emléke, amely híven őrizte a hagyományos faépítészet jegyeit. Az 1675-ben emelt templomot korábban a görögkatolikus, napjainkban az ortodox egyház használta.
A tárca tájékoztatása szerint a település lakóit hajnali négy óra körül riasztották. A tűz vélhetően a térségben tomboló heves viharokkal állhat összefüggésben. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, a templom mintegy 200 négyzetméteres alapterülete és a nagyjából 25 méter magas torony is lángokban állt, az összeomlás közvetlen veszélyével. A lánglovagoknak sikerült megakadályozniuk a tűz továbbterjedését, az épület azonban szinte teljesen megsemmisült. A tűz okát szakértők vizsgálják.
A Máramarosi és Szatmári Román Ortodox Püspökség bejelentette, hogy bizottságot állít fel az eset körülményeinek tisztázására és az esetleges felelősök azonosítására. Az egyház hangsúlyozta: rendszeresen figyelmezteti papjait az értékes máramarosi fatemplomok védelmére, köztük a villámhárítók folyamatos ellenőrzésére. A kulturális minisztérium közölte, hogy a helyi hatóságokkal, a megyei kulturális igazgatósággal és az örökségvédelmi intézettel együttműködve méri fel a károkat.
A máramarosi fatemplomok az észak-erdélyi hegyvidéki építészet kiemelkedő alkotásai. A régióban közel száz ortodox és görögkatolikus fatemplom maradt fenn, közülük nyolcat 1999-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított. A templomok többsége a 17–18. században épült, és sajátos ötvözetét adják a kelet- és nyugat-európai stílusoknak: a bizánci alaprajzhoz gótikus formák társulnak. Tölgy- és fenyőgerendákból, fémszögek nélkül, kizárólag faillesztési technikákkal készültek, jellemzően magas, karcsú haranglábbal. Építésük hátterében az a korabeli tilalom állt, amely megakadályozta, hogy a helyi ortodox közösségek kőből emeljenek templomot.