Tizenöt évesen Bajnokok Ligáját nyert a szatmári Burja Adrienn
Régió Rádió | 2026-06-27
Tizenöt évesen élete egyik nagy álmát valósította meg Burja Adrienn: a Kökényesdről indult kézilabdázó a Debreceni VSC ifjúsági csapatával megnyerte a legelső kiírású Ifjúsági Bajnokok Ligáját. A szatmári fiatal tehetség pályafutása máris történelmi sikerrel büszkélkedhet.
A döntőt a budapesti MVM Dome adott otthont, ahol a debreceni gárda hosszabbításban, 41–39-re győzte le a bukaresti CSM csapatát. Adrienn számára a helyszín önmagában is hatalmas élmény volt: „Tizenöt évesen el sem tudtam képzelni, hogy egyszer döntőt játszhatom az MVM Dome-ban” – mondta.
A 2010-ben született sportoló útja a szülőfaluja közeli Túrterebesen indult, ahol első osztályos korában, Lucaci Dénes irányításával kezdett kézilabdázni. Hat-hét évesen heti két alkalommal edzett, amikor azonban a helyi csoport létszáma megcsappant, átigazolt Avasújváros együtteséhez. Nyolcadik osztályos korára már a helyi junior III-as bajnokságban szerepelt, heti három edzéssel.
A debreceni akadémiára egy magyarországi tehetségkutató rendszeren keresztül került be: előbb Debrecenben, majd Balatonbogláron vett részt a válogatókon, mielőtt felvették a klub utánpótlás-akadémiájára.
A váltás komoly terhelést jelentett számára. Mint elmondta, tanítási időszakban heti öt edzés mellett a mérkőzések is jócskán megnövelték a felkészülés intenzitását a korábbiakhoz képest. A sport és a tanulás összeegyeztetéséről pedig határozott véleménye van: „Minden megoldható, ha igazán akarjuk.”