„Rájöttem, hogy élhetnénk máshogy is” – egy kiégésből visszatérő vállalkozó vallomása

Mi történik akkor, ha valaki éveken át mindenkinek igent mond, és a saját testének jelzéseit figyelmen kívül hagyja? Szoták-Mitzi Enikő vállalkozó, tréner és kommunikációs szakember őszintén mesél a kiégéssel vívott küzdelméről és arról az útról, amely végül a felépüléshez vezetett.

Enikő környezettudományi diplomát szerzett, de soha nem dolgozott a szakterületén. A millennial generáció tagjaként annak idején édesanyja biztatására választott „reális” szakot, később azonban visszatért a kommunikáció világához, és mesterszakot végzett. Pályafutása során gyakran több helyen dolgozott egyszerre: kommunikációs ügynökségeknél, egy civil szervezetnél, mindeközben saját vállalkozását, a Fundraising Labet is építette.

Az első összeomlás

Húszas évei végén jött el az első mélypont. Egy kommunikációs ügynökségnél projektmenedzserként minden felelősséget a vállára vett, akkor is, amikor mások hibáztak. Ha kollégái csúsztak, ő dolgozott éjszakákon át a kampányokon. Amikor egyszer két nap haladékot kért volna egy projektben, kemény fejmosást kapott. Ezt követően rendszeressé váltak nála a sírógörcsök, végül megvált a cégtől – a főnök ugyan közös megegyezésként keretezte a történteket. A teher éveken át nyomta a vállát; csak a harmincas éveiben sikerült megbocsátania önmagának.

A második hullám

Tíz évvel később ismét utolérte a kiégés. A járvány után, miközben lakást rendezett be és szinte minden hétvégén dolgozott, a szervezete vészjeleket küldött: kétszer is mandulagyulladást kapott. Ekkoriban olvasta Máté Gábor A test lázadása című könyvét, amely ráébresztette: ha a test fellázad, valami nincs rendben.

Ez az időszak fordulópontnak bizonyult. Szatmárra járt egy kommunikációs projekt kapcsán, ahol megismerte jelenlegi férjét. Egy barátja figyelmeztette: már nem jár ki a természetbe úgy, mint régen. Amikor a munkahelyén a vezető egyre nagyobb kontrollt követelt, és napi beszámolót várt minden feladatáról, Enikő felmondott. A civil szervezetnél viszont egészen mást tapasztalt: kollégái szétosztották a teendőit, és támogatták a visszatérését.

A fordulat

2023 januárjában egy tíznapos, téli Outward Bound-tréningen vett részt. Mínusz tizenöt fokban menedéket épített, hótalpas túrákon vágott át a tájon egy nemzetközi csapat tagjaként. Hazatérve világossá vált számára, hogy nem akar igazgató lenni, és nem kívánja tovább követni a megszokott mintát – amikor elképzelte magát a vezetői székben, görcsbe rándult a gyomra.

Fokozatosan csökkentette az óráit a civil szervezetnél, majd teljesen kilépett. Ma a saját cégére összpontosít, amely szabadságot és függetlenséget adott neki, sőt európai utazásokra is lehetőséget teremtett. Most már nyugodtan nemet mond az ügyfeleknek, ha úgy érzi, túl sok a munka.

A kiégés végül megtanította valamire: ma már nem a hibást keresi egy-egy probléma esetén, hanem a megoldást – ezt a szemléletet a gyerekeivel is sikerrel alkalmazza. Rájött, hogy nem vele van baj, hanem egy egész generációs mintával: a millennialok számára gyakran az önfeláldozás a követendő modell. Amikor szembesült azzal, hogy sokan ugyanezt élik át, megértette, hogy a környezete nevelte belé a folyamatos munka és teljesítés kényszerét. Ma már tudatosan választ: nem a következő szabadságra vár, hanem a függetlenségre törekszik – és ezt meg is valósította.