menu Főoldal
BulvárSzórakozásZene

Születésnap és dalpremier egy napon

Régió Rádió | 2020-08-27

Nagy mérföldkőhöz érkezett Szabó Előd, a Titán zenekar frontembere, aki az eddigi pályafutásáról és a legújabb daláról is beszélt. Az énekes első szólólemeze a “Mindenből elég” az elmúlt húsz év terméke.

Húsz év rengeteg idő, és ennyi ideje áll már színpadon Szabó Előd, aki úgy nyilatkozott, hogy nem ő választotta ezt a pályát, a zene választotta őt.

Ma hallhattuk először októberben megjelenő lemezének címadó dalát, mely májusban született, és magába foglalja a 2020-as évet. „Most már mindenből elég, elég a korlátozásokból, abból, hogy nem koncertezhetünk, elég a hazugságokból, erről szól ez a szám.”- nyilatkozta az énekes.

A dal „Szabó Előd stílusú”, hogy ez mit is jelent? Gyönyörű dallam és mondanivaló.

Ez a lemez a húsz év megkoronázása, legközelebb talán tíz év múlva lesz újabb, addig is gőzerővel dolgoznak a Titán zenekarral, hiszen jövőre a terveik között egy új lemez is szerepel. Várják, hogy végre koncertezhessenek, egyetlen nyári fellépésükre szombaton kerül sor Csombordon, ami egy jótékonysági esemény keretén belül lesz.

Hallgassátok szeretettel, ez egy szelet Szabó Elődből, aki szerint „Mindenből elég, csak a zenéből nem”.

Írta: Régió Rádió

2020-08-27




  • play_circle_filled

    Régió Rádió
    A hang, ami összeköt.

play_arrow skip_previous skip_next volume_down
playlist_play