Médiaválogatott Sztártitkok: Katicával
Rickynél a héten az énekesnő Katica vendégeskedett, aki mesélt kislánykoráról, iskolai szerepléseiről, nővéréről, csínytevéseiről, beszélt szerelemről, főzésről, diétáról. Elárulta, hogy nem titkolózós fajta, sőt nagyon nyitott, néha már-már túlzottan is őszinte. Egy olyan történetet osztott meg Rickyvel, amiről csak kevesen tudtak eddig.
Volt egy nagyon vicces dolog az életben. Illetve így utólag vicces, akkoriban azért nem biztos, hogy vicces volt. Meséltem, hogy nagyon lusta vagyok mozgás szempontjából. Amikor bekerültem a szakközépiskolába, azt mondtam a tesitanáromnak, hogy fel vagyok mentve testnevelésből. Ez annyiban igaz volt, hogy anno felmentett az orvos, mert volt egy nagyon súlyos asztmám, amit időközben kinőttem. Ez utóbbit elfelejtettem közölni a tanárral. Mondtam, hogy majd hozom az igazolást. Három hétig még kérdezte is, hogy hoztam-e. Mondtam, hogy nem sikerült még elmennem az orvoshoz, hiszen Miskolcon tanultam, de Ózdon laktam, ezért nem jutottam el hozzá. Addig húztuk ezt az egész dolgot, hogy teljesen kiment a fejéből. Egész évben fel voltam mentve felmentés nélkül, és ezt olyan jól sikerült csinálnom, hogy ez a teljes négy év alatt így ment. Míg a többiek tornáztak, én jót nevettem rajtuk. Igazi szemtelen kislány voltam.
Ha szeretnéd tudni, ki Katica példaképe, vagy, hogy kislányként milyen pályára készült először, akkor hallgasd te is a Médiaválogatott Sztártitkok e heti adását, szombaton 12 óra 10 perctől.
2022-09-30