Elstartolt a Nyárádmente Fesztivál
Régió Rádió | 2026-07-28
Elstartolt a Nyárádmente Fesztivál, amely elsősorban Nyárádszeredában zajlik, és egy egész héten át kínál természetjáráshoz és közösségi élményekhez kötődő programokat.
A rendezvénysorozat szombaton kerékpártúrával indult: 65 résztvevő tekert végig a Nyárádszereda és Jobbágytelke közötti útvonalon a „Nyárádmente két keréken” csoport szervezésében, a helyi rendőrség és az ifjúsági szervezet közreműködésével. A falumúzeumban Bakó Regina és Orbán Veronka helyi lakosok a hagyományos szalmakalap- és szalmadísz-készítés fortélyaiba avatták be az érdeklődőket, a résztvevőket pedig a Király kávézó látta vendégül frissítőkkel.
Vasárnap délelőtt a Nyárádselyéből érkező Kis Lídia vezetésével túrázók indultak a Bekecs csúcsára, útba ejtve az első világháborús emlékhelyeket és a temetőt, majd megtekintve a Szent Kereszt-kápolnát és a tóra néző panorámás kilátópontot. Az egyik résztvevő, Szántó Adrien szavaival: „Egyedülálló helyen élünk. Néha csak ennyi kell: egy napsütéses reggel, egy bicikli, jó emberek.” Vasárnap délután az andrásfalvi református templomban a Cor Fidelis kórus fellépésével tartottak istentiszteletet.
A fesztivál a héten is folytatódik: szerdán polgármesteri találkozót és a Padlásmúzeum megnyitóját rendezik, a Füles Pub teraszán pedig a Birkakrimi és a Futni mentem című filmeket vetítik. Csütörtökön a Király kávézóban a Muzsikosz együttes ad népzenei estet, majd karaoke-est következik. Pénteken drámapedagógiai foglalkozás, népi kézművesség, íjászat és kézilabda-bajnokság szerepel a programban, este pedig a Bekecs Táncszínház és a Lunda zenekar lép fel.