Hagyományos Aratóünnepséget tartanak Nyárádkarácsony községben
Régió Rádió | 2026-08-02
Idén hetedik alkalommal kelnek életre a hagyományos aratási szokások Nyárádkarácsony községben: augusztus 2-án, vasárnap a Nyárádkarácsonyfalvi Tulipán Gazdakör – az önkormányzat támogatásával – megszervezi a VII. Hagyományos Aratóünnepséget, amelynek idén Folyfalva ad otthont.
A rendezvény reggel 8 órakor gyülekezővel kezdődik, ezt követően a résztvevők lovas szekereken, zenés felvonulás kíséretében indulnak az aratás helyszínére. Közös reggeli után, 10 órától veszi kezdetét a hagyományos kézi aratás bemutatója, amelynek célja, hogy a régi paraszti munkafolyamatokat és szokásokat megismertesse a fiatalabb nemzedékkel.
Délben hálaadó istentiszteletet tartanak, amelyen Labancz Gyula lelkipásztor szolgál, ezt köszöntő beszédek követik. Az ünnepi ebéd után hagyományos parasztjátékok – köztük kakassacc, gumicsizma-hajítás és asszonytolás – szórakoztatják a jelenlévőket.
A gyerekekről is gondoskodnak a szervezők: a nap folyamán foglalkozásokkal, lovaglási lehetőséggel és ugrálóvárral várják a legkisebbeket.
A Hagyományos Aratóünnepség évek óta egyre népszerűbb: a rendezvény nemcsak a mezőgazdasági hagyományok megőrzését szolgálja, hanem fontos közösségépítő szerepet is betölt a térségben. A szervezők idén is szeretettel várnak minden érdeklődőt, aki szeretné átélni a régi falusi aratások hangulatát, és együtt ünnepelni a betakarítás örömét.
