Tizedszer rendezik meg Kolozsváron az Interferenciák színházi fesztivált

Régió Rádió | 2026-11-05

Tizedszer rendezik meg Kolozsváron az Interferenciák színházi fesztivált

Tizedik, jubileumi kiadásához érkezett az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál: november 10. és 22. között 14 ország 23 színházi és táncelőadását láthatja a kolozsvári közönség, a műsort koncertek, könyvbemutatók és kiállítások egészítik ki.

A 2007-ben indult fesztivált kétévente rendezik meg – a szervezők szerint egy évente ismétlődő eseményhez nagyobb költségvetés és jóval több előkészület kellene. Tompa Gábor fesztiváligazgató úgy fogalmazott, a cél az, hogy a kolozsváriak láthassák az európai és a világszínház jelentős alkotásait, a fesztivál pedig a helyiek és az ide érkezők találkozási pontja legyen.

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban szerdán tartott sajtótájékoztatón Györgyjakab Enikő és Köllő Csongor harmadéves színészhallgatói pantomimes jelenettel fogadták az újságírókat.

Visszatekintés a megszorítások árnyékában

A produkciós költségvetéseket 2024-ben 51, 2025-ben további 30 százalékkal csökkentették, ennek a kiadásnak a finanszírozása pedig csak decemberben vált biztossá. Új tematikus kiadás előkészítésére így nem maradt idő, ezért a szervezők a fesztivál múltjához nyúltak vissza, és meghívták korábbi meghatározó vendégeiket. Visszatér többek között Josef Nadj, Lee Jaram, Luk Perceval, Urbán András, Frank Hoffmann, Margarita Mladenova, Silviu Purcărete és a Luxemburgi Nemzeti Színház.

Újdonságok és kiemelt előadások

  • A nyitóelőadás a várnai színház Alma Mahler című produkciója Dejan Projkovski rendezésében.
  • Először érkezik Kolozsvárra a Galíciai Drámai Központ, az Európai Színházi Konvenció legújabb tagja: a fix székhely nélküli, galíciai nyelven játszó vándortársulat Csehov Sirályát hozza el november 18-án (rendezte: Santiago Cortegoso és Neto Portela).
  • November 11-én az Éjidő (rendező: Mezei Kinga), a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Magyarkanizsai Régió Alkotóműhely közös produkciója.
  • November 12-én Emma Dante Az otthon angyala című előadása és Urbán András Bill visszatér című produkciója.
  • Műsoron van Park Ji-hye Tolsztoj nyomán készült Hó, hó, hó című előadása, Ionesco A kopasz énekesnője Tompa Gábor rendezésében a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával, a Jugoszláv Drámai Színház Dorian Gray arcképe című produkciója (rendező: Nataša Radulović), valamint Jarosław Fret új munkája, a Cselédek. Anyagok.
  • A házigazda kolozsvári magyar társulat a Nem vagyok itt (Karácsonyi Zsolt Belső tízezer című regénye nyomán, rendező: Mezei Kinga), a Holt lelkek (rendező: K. Szabó István), valamint az Én vagyok a szél és A király halódik (rendező: Tompa Gábor) előadásokkal szerepel.

Kísérőprogramok

Az előadásokat jellemzően közönségtalálkozók követik. November 14-én a Lucian Ban vezette amerikai Elevation jazzformáció mutatja be Rush című albumát az Egyetemiek Házában. A zárónapon, november 22-én, vasárnap 17 órától ugyanitt kamarakoncertet ad Tibor Kováč, a Bécsi Filharmonikusok felvidéki származású második hegedű szólamvezetője és Evgenia Votanopoulou görög zongoraművész.

A fesztivál november 10-én, kedden 18 órakor nyílik, ekkor avatják fel a Kovács Kinga kurátor által összeállított retrospektív kiállítást is, amely az eddigi kilenc kiadást mutatja be. Jegyek, a teljes program és további részletek az interferences-huntheater.ro/2026 oldalon érhetők el.

Kapcsolódó cikkek

SzínpadON

SzínpadON

Dobai Csaba voltitt velünk, akivel zenészekről, zeneiparról, izgi sztorikról beszélgettünk és igazából nem csak erről, hanem egy új kezdeményezésről, Csabika ugyanis elindította Erdély első magyar...

Bővebben
Régió Rádió LIVE

A hang, ami összeköt