Bálványos marad Bálványos: leszavazták az AUR névváltoztató javaslatát
Régió Rádió | 2026-11-05
Nem lesz Bálványosból Bălvăniș: a képviselőház szerdán elutasította az AUR törvénytervezetét, amely a Kovászna megyei település nevét román alakra változtatta volna. A javaslatot 166 képviselő szavazta le, 56-an támogatták, ketten tartózkodtak, egy honatya pedig távol maradt.
A szélsőjobboldali párt október 27-én nyújtotta be a tervezetet. Indoklásuk szerint a magyar nevet a románok nehezen tudják kiejteni, és sokan közülük amúgy is a „Bălvăniș” formát használják. Dan Tanasă AUR-os képviselő a szavazás után árulónak nevezte azokat, akik a javaslat ellen voksoltak, mondván, a tervezet csupán a hivatalos nyelv tiszteletben tartását kérte.
Újraindulhat Csernavoda
Szintén szerdán jelentette be a Nuclearelectrica, hogy teljesültek az ország egyetlen atomerőműve, a csernavodai létesítmény 1-es reaktorának újraindításához szükséges minimális feltételek. A blokkot július végén tervezett karbantartás miatt állították le, augusztus közepén pedig az aszály okozta alacsony dunai vízállás miatt a 2-es reaktort is le kellett kapcsolni. Ezzel Románia elveszítette áramtermelésének mintegy ötödét, és drágán kellett importálnia. Az 1-es reaktor várhatóan péntekre éri el teljes, 620 megawattos kapacitását, a 2-es pedig akkor követheti, ha a Duna vízhozama tovább emelkedik.
Felháborodás Alice Weidel szavai miatt
Alice Weidel, a német AfD vezetője azt állította, hogy egyre több romániai bevándorló él vissza a németországi szociális ellátórendszerrel. Ilie Bolojan volt miniszterelnök, a PNL elnöke Facebook-bejegyzésben reagált: szerinte a Németországban dolgozó románok százezrei becsületesen dolgoznak és adót fizetnek, az esetleges jogsértéseket pedig egyénenként kell kezelni. Sorin Grindeanu, a PSD elnöke nyilvánosan arra kérte Weidelt, hogy vonja vissza kijelentéseit, és kérjen bocsánatot a németországi román közösségtől, mivel a származás alapján történő kollektív megbélyegzés ellentétes az uniós értékekkel.