Médiaválogatott Sztártitkok: Juhász Péter

Régió Rádió | 2023-02-03

Médiaválogatott Sztártitkok: Juhász Péter

A Médiaválogatott Sztártitkok stúdiójába Rickyhez ismét egy sportoló, Juhász Péter 3X Erős Ember egyéni országos bajnok érkezett. Ezúttal ő mesélt a titkairól.

Titkaim nincsenek. Helyettük inkább azt mondanám, babonáim, vagy rituáléim vannak. Nagyon nagy hangsúlyt fektetek a védőfelszerelésre, illetve nekem nagyon fontos szempont, hogy egyrészt a teljesítményemet növeljem, másrészt ugyanakkor arra is szeretnék figyelni, hogy mindezt hosszútávon szeretném csinálni, ezért ügyelek rá, hogy védjem az izületeimet. Ezért nekem nagyon becsesek ezek a tárgyak. A csuklóbandázsomnál van egy olyan kis apró rituálém, hogy mindig a bal csuklómra teszem fel először a bandázst. Illetve a térdbandázsomnál van még ilyen, hogy mindig a jobb térdemre veszem fel előszö, és a bal térdemre utána. Ez úgy alakult ki, hogy emlékeztem, hogy amikor a bal kezemre tettem fel a csuklóbandázst, akkor tudtam egy csúcsot nyomni erőnyomásban és utána volt olyan, hogy elfelejtettem és nem úgy tettem fel, akkor volt egy sikertelen gyakorlatom. Nem tudom, hogy ez befolyásolta, vagy nem befolyásolta, de úgy vagyok vele, hogy ha ez így működik, akkor működjön a továbbiakban is.

Hogy milyen más babonája vagy Péternek, megtudhatjátok a Médiaválogatott Sztártitkok e heti adásából szombaton 12 óra 10 perctől!

Kapcsolódó cikkek

Teddy Queen – Gyere még

Teddy Queen – Gyere még

Egy izgalmas beszélgetés keretein belül, elsők között hallgathattuk meg a Teddy Queen legújabb, „Gyere még” című dalát!   https://soundcloud.com/user-861795585-898585516/regio-radio-teddy-queen-gyere-meg?si=c678961946c446428be50a1a81433419&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Bővebben
Traccs Erdélyben

Traccs Erdélyben

Elhozza Erdélybe a Magyarországon már ismert Traccsot az Eventikum rendezvényszervező iroda, melynek keretében több híres személyiség tűnik fel Erdélyben is. Hogy mi az a Traccs,...

Bővebben
Szaniszló Attila zongoraművész a Régió Rádióban

Szaniszló Attila zongoraművész a Régió Rádióban

A Régió Rádióban ma egy fiatal tehetség, Szaniszló Attila zongoraművész volt a vendégünk, akivel többek között a holnapi zongoraestjéről is beszélgettünk.   https://soundcloud.com/user-861795585-898585516/regio-radio-szaniszlo-attila?si=dbe5c0283977488ab5cea435810d3bb2&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Bővebben
Régió Rádió LIVE

A hang, ami összeköt