Egy 150 éves kézirat vezette nyomra a régészeket: római őrtornyot tártak fel Négerfalván
Régió Rádió | 2026-11-08
Egy csaknem százötven éves feljegyzés segítségével sikerült megtalálni egy olyan római őrtornyot Beszterce-Naszód megyében, amelyet sem a terepbejárások, sem a modern LiDAR-felmérések nem mutattak ki. A Négerfalván (Negrilești) feltárt építmény a dáciai határvédelem eddig ismert legépebb ilyen típusú emléke Romániában.
Torma Károly nyomában
A felfedezés Mátyás József régész, a Szamosújvári Történelmi Múzeum igazgatója nevéhez fűződik, aki doktori disszertációját Torma Károly munkásságáról írta. A 19. századi régészt 1876-ban hívták Négerfalvára, mert útépítés közben leletek kerültek elő. Torma egy kisebb erődítményt, úgynevezett burgust azonosított, a helyiek pedig további két romról is beszámoltak neki.
Mátyás József átszámította Torma bécsi mértékegységekben rögzített leírását, és ez alapján jelölte ki az ásatás helyét. Az eredmény egy meglepetéssel is szolgált: az őrtorony nem négyzetes, ahogy Torma leírta, hanem kerek, átmérője 5,20 méter. Az építményt Traianus korában, az első században emelték, nem sokkal a terület elfoglalása után. Korábban az Országos Régészeti Adattárban (RAN) sem szerepelt.
A feltárás során ezüstérmék, fibulák, bronz katonai veret és nagy mennyiségű kerámia került elő, pincét és kemencét is azonosítottak. Öt-hat sornyi kő maradt meg a falakból. Egy III. századi fibula arra utal, hogy a torony hosszú ideig használatban lehetett. A romokat konzerválják és lefedik, a helyszín gyalogosan is megközelíthető lesz.

Hordóból épült kút Szamosújváron
Mátyás József és Radu Zăgreanu, a Beszterce-Naszód Megyei Múzeum régésze 2026-ban a szamosújvári római castrum melletti, II–III. századi polgári település, a vicus egy részét is feltárta. A legérdekesebb lelet egy három méter mély kút, amelynek falát kő helyett egy kivágott aljú és tetejű fahordóból alakították ki. A 25 dongából álló hordó épen maradt meg, ami a szakembereket is meglepte, hiszen Szamosújvár agyagos talaja sosem volt mocsaras. A hordót Suceaván restaurálják. A vicus területéből mintegy két hektárt régészeti védelem alá helyeztek.
A régész a Sóvölgyben egy második, 5,70 méter széles római utat is talált, amely feltételezése szerint Szék ókori sóbányái felé vezetett.
Mátyás József szerint Torma Károly feljegyzései alapján eddig hat új lelőhelyet vettek nyilvántartásba Beszterce-Naszód megyében. A dáciai határvédelmi rendszer 2024 óta az UNESCO világörökség része.