Biztos kezdet házat nyitottak Korondon
Hivatalosan is megnyitották a Biztos kezdet nevet viselő házat Korondon, amelyben a Gyulafehérvári Caritas jóvoltából a nehezebb helyzetben lévő kisgyermekes családoknak nyújtanak támogatást. Ez volt a hatodik ilyen ház hivatalos megnyitója.
A megnyitón Katona Mihály, Korond község polgármestere is felszólalt.
A helyszínen elsősorban nehezebb helyzetben élő családokat várnak, 0 és 6 éves korú gyermekeikkel. Szakemberek, pedagógus, pszichológus, a helyi közösségi asszisztens és egy szociális munkás nyújt egyéni és csoportos foglalkozások által segítséget szülőknek és gyermekeiknek, ahhoz, hogy jól induljon és ezáltal biztosabbá váljon a gyermekek jövője.
A Biztos kezdet házat megáldotta a helyi plébános és Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelkiigazgatója, az ő szavait hallják.
2022-10-20