Idén is lesz Erdélyi Táncháztalálkozó
Szeptember 7-9 között tartják az Erdélyi Táncháztalálkozót Székelyudvarhelyen. A szervező Erdélyi Hagyományok Háza ismertette a programot és a helyszíneket, főként a művelődési ház és a városi park területén zajlik majd a találkozó.
Az esemény csütörtök délután kezdődik fotókiállítással és a Nagyvárad Táncegyüttes előadásával. Pénteken 5 órától népzenészek és táncosok a város 3 pontjáról érkeznek a Márton Áron térre, ahonnan közösen vonulnak fel a Művelődési Házig. Szombaton adnak bemutatkozási lehetőségeket az amatőr tánccsoportoknak a parkban felállított színpadon. A rendezvény során bemutatkoznak a Sapientia EMTE táncművészeti szakának végzősei. Lesz kézművesvásár, gyermekfoglalkozások, táncoktatás, borudvar, pálinkakóstoló, táncházas kvízvetélkedő is. Szombat este gálaműsorral készülnek a szervezők a városi sportcsarnokban, ahol Erdély 6 hivatásos táncegyüttesének közös produkcióját mutatják be, erről Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője beszélt.
Az estéket táncház zárja.
2023-09-01