Autópálya-építés: tájékoztatták a sóváradi telektulajdonosokat a kisajátítási eljárásról

Régió Rádió | 2026-03-08

Autópálya-építés: tájékoztatták a sóváradi telektulajdonosokat a kisajátítási eljárásról

A Marosvásárhely és Németvásár közötti autópálya építése miatt Sóváradon tartottak tájékoztató találkozót az érintett telektulajdonosok számára. Az összejövetelen a Polgármesteri Hivatal mellett a Nemzeti Közúti Beruházási Társaság (CNIR), valamint az építkezésért felelős kivitelező képviselői vettek részt, hogy ismertessék a kisajátítási eljárás menetét.

A tulajdonosok részletes felvilágosítást kaptak arról, hogy az állam a 2010-es, 255-ös törvény alapján folytatja le a kisajátítást. A kártalanítási összegeket a CEC Bankon keresztül juttatják el az érintetteknek. Az eljárás szerint húsz napon belül kell benyújtani a tulajdonjogot alátámasztó iratokat, a területet pedig a határozat kézhezvételétől számított harminc munkanap alatt kell átadni.

Zsigmond Pál polgármester elmondta, hogy komoly kihívást jelent a tulajdonviszonyok rendezése, mivel a területek mintegy hetven százalékánál hiányoznak a tiszta tulajdonjogi dokumentumok. Két lakóingatlant érint a kisajátítás – egyiket Sóvárad alsó részén, másikat az Alfalú-szakaszon. Az előljáró hangsúlyozta, hogy senkit nem költöztetnek ki erőszakkal: a családok elegendő időt kapnak, sőt szükség esetén az albérleti költségeket is megtéríti az állam.

A kivitelezési munkálatok a tervek szerint március közepén indulnak a sóváradi szakaszon. A tervezési fázis március 15-ével zárul, az előkészítő geofúrások pedig már lezajlottak. A jelenlévők arról is tájékoztatást kaptak, milyen bírósági lehetőségeik vannak, ha nem értenek egyet a felajánlott kártalanítással.

Kapcsolódó cikkek

Egyetemisták cégalapítását támogatják

Egyetemisták cégalapítását támogatják

Cégalapításra készülő egyetemisták, mesteriző diákok és doktoranduszok vehetnek részt a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben népszerűsített üzleti tervek versenyén. A legjobb elképzelések 60 ezer euró értékben...

Bővebben
Ma eldöl, ki alakíthat kormányt

Ma eldöl, ki alakíthat kormányt

A ma déli államelnöki konzultációt követően kiderül, hogy Klaus Iohannis kit bíz meg a kormány újjáépítésével.  Az elnökhöz együtt fog érkezni a PNL, PSD és...

Bővebben
Régió Rádió LIVE

A hang, ami összeköt