Jól halad az A8-as autópálya építése a nyárádmenti szakaszon
Régió Rádió | 2026-07-05
Jó ütemben halad az A8-as autópálya építése az első, Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszon: a 24 kilométeres táv fizikai kivitelezése már elérte az 50 százalékot – jelentette be Horațiu Cosma, a szállításügyi minisztérium államtitkára.
A helyszínen komoly gépesítés zajlik: naponta közel 800 munkás, több mint 700 gép és berendezés dolgozik. Az úttöltések havonta több mint 400 ezer köbméterrel gyarapodnak, az aszfaltszőnyeg leterítése pedig már megkezdődött. Júliusban mintegy 25 ezer, augusztusban pedig nagyjából 40 ezer tonna aszfaltkeverék feldolgozását tervezik.

Gyorsabban készülnek a műtárgyak
A szerkezeti munkálatok az átlagosnál is jobban állnak: a hidak és átjárók 65 százalékban elkészültek. A szükséges közel 600 vasbetongerendából már több mint 400 legyártottak, ebből több mint 200 a helyére került, az építő pedig eddig több mint 108 ezer köbméter betont dolgozott fel.
Júliusban sor kerül a nagyfeszültségű villamoshálózat áthelyezésére az alsó-nyárádmenti szakaszon. Cosma szerint az Ákosfalvától lefelé vezető rész építése elsőbbséget élvez, mivel terelőútként tehermentesíthetné Marosvásárhelyt; a cél néhány hónapot nyerni a szerződéses határidőhöz képest. „Többévtizednyi várakozás után 2027 első felében már megtehetjük az első kilométereket az A8-as autópályán” – fogalmazott az államtitkár.
Halad a folytatás is
Jóváhagyták a Gyergyóalfalu–Gyergyóditró közötti, 14,4 kilométeres szakasz építési engedélytervét. A Szovátától a Neamț megyei Pipirigig húzódó, 110 kilométeres második egységen minden készen áll a munka megkezdésére: a munkatelep, valamint az aszfalt- és betonállomás előkészítve, 140 gép felsorakozott, az első fázisban 150 munkás dolgozik majd, és naponta három, egyenként 40 méter hosszú vasbetongerendát gyártanak a helyszínen.