Négyszáz kézműves alkotás a kolozsvári Hagyományok Házában

Kolozsvár kulturális életének kiemelkedő eseményeként nyílt meg március 21-én a Hagyományok Háza épületében az Élő Népművészet elnevezésű országos sorozat tizennyolcadik kiállításának erdélyi válogatása. A tárlat az elmúlt öt esztendő kézműves alkotásaiból mutat be gazdag keresztmetszetet, egyúttal a népi kultúra jelenkori helyzetére is ráirányítja a figyelmet.

Az eseményen hetvenöt alkotó és öt alkotóközösség mintegy négyszáz munkáját állították ki. A bemutatót a Főtér 29. szám alatti helyszínen május 10-ig lehet megtekinteni hétköznapokon, délelőtt tíz és délután négy óra között, előzetes bejelentkezés alapján.

Szakértők véleménye a hagyomány jövőjéről

A megnyitón Both Miklós, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy minden egyes kiállított tárgy mögött számtalan korábbi munka és tapasztalat áll. Kiemelte, hogy a hagyomány továbbadása nem pusztán a tárgyak megőrzéséről szól, hanem az azokhoz kapcsolódó szemléletmód átörökítéséről is.

Beszprémy Katalin főkurátor, a Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület elnöke felidézte, hogy pályája kezdetén még élő közösségekben találkozhatott az öröklődő tudással, ma viszont a hagyományápolás egyre inkább tudatos szakmai tevékenységet követel. Részletesen szólt a népművészet és a népi iparművészet közötti különbségekről is.

Szabó Zoltán néprajzkutató a mesterségbeli fogások személyes tapasztalaton alapuló jellegét hangsúlyozta, kiemelve, hogy az ilyen tudás csak közvetlen tanulási folyamatban sajátítható el. Tötszegi Tekla, az Erdélyi Néprajzi Múzeum aligazgatója pedig történeti áttekintésében rámutatott, hogy amíg Magyarországon az 1950-es évektől működik a kézművesség intézményes támogatása, Romániában hasonló egységes rendszer nem jött létre.

Esztétikai élmény és közösségi értékek

A kiállítás rendezői tudatosan kerülték a merev szakági vagy regionális felosztást. Ehelyett olyan installációkat alakítottak ki, amelyek az emberi élet fordulópontjaihoz, a mindennapi használathoz és a közösségi ünnepekhez kapcsolódnak. Az alkotások egy lassabb, elmélyültebb életritmust képviselnek a mai, gyors fogyasztásra épülő világgal szemben.

A tárlat egyik központi üzenete, hogy a hagyomány immár nem öröklődik magától értetődően generációról generációra: a tudásátadás természetes közege szűkül, miközben az intézményi háttér és a közösségi felelősségvállalás szerepe felértékelődik.