Több mint százan adtak vért Nagyváradon a balesetet szenvedett motorosért
Régió Rádió | 2026-04-07
Rendkívüli összefogásról adott számot Nagyvárad, miután április 4-én, szombaton súlyos motorbaleset történt a városban. A közösségi médiában közzétett felhívás nyomán hétfőn több mint száz ember kereste fel a nagyváradi Vérközpontot, hogy segítsen az intenzív osztályon kezelt sérültnek.
A Louis Pasteur utca 30. szám alatt működő intézményben kora reggeltől fogadták az önkénteseket, akik A Rh+ vércsoportú vért adtak Buzas Zsolt Cristian számára. A motorkerékpáros az ütközés óta válságos állapotban van.
A baleset körülményei
A rendőrség közleménye alapján az eset a Transilvaniei és a Călugăreni utcák kereszteződésénél történt. Egy 35 éves szatmárnémeti férfi személyautójával a Transilvaniei utcán haladt, majd balra kanyarodva elsőbbséget szegett a belső sávban haladó 49 éves, Bihar községbeli motorossal szemben. A vizsgálat szerint egyik érintett sem állt alkoholos befolyás alatt, az ügyben a nyomozás tovább folyik.
Kik vállalkozhatnak véradásra?
A Vérközpont tájékoztatása szerint minden tizennyolc és hatvan év közötti, legalább ötven kilogramm testsúlyú egészséges felnőtt adhat vért. A véradást megelőző huszonnégy órában kerülni kell az alkoholt és a zsíros ételeket, ugyanakkor fontos a bőséges folyadékfogyasztás. Nem jelentkezhetnek olyanok, akiket fél éven belül megoperáltak, valamint kizáró ok a terhesség, szoptatás, különböző fertőző betegségek, cukorbetegség, szívbetegség és epilepszia is.
A Vérközpont felhívta a figyelmet arra is, hogy április 7-e munkaszüneti nap lévén a véradás a következő munkanapokon folytatódhat. A Vérközpont munkatársai szerint az önkéntesek nagyszámú megjelenése igazolja, hogy nehéz pillanatokban a közösség ereje valóban képes életet menteni.