Mese, rajz és rovarhotel – óvodások ünnepelték Marosvásárhelyen a Beporzók Napját

Régió Rádió | 2026-04-27

Mese, rajz és rovarhotel – óvodások ünnepelték Marosvásárhelyen a Beporzók Napját

Második alkalommal rendezett megyei szintű rajzversenyt és rovarhotel-kiállítást a marosvásárhelyi Stefánia Napközi Otthon a Beporzók Napja projekt keretében. A program ezúttal is nagy érdeklődést keltett: tizenhat Maros megyei tanintézményből huszonkilenc óvodás vett részt a rajzversenyen, miközben hat óvoda tizenegy csoportja készített kreatív rovarhoteleket.

Óvodások a beporzók napja rendezvényen
Huszonkilenc óvodás vett részt a rajzversenyen

A kezdeményezés célja az volt, hogy játékos, gyermekbarát formában ismertesse meg a legkisebbekkel a természetvédelem alapjait. Sütő Edith projektkoordinátor szerint a környezettudatos gondolkodás kialakítását érdemes már óvodáskorban elkezdeni, mert ebben az életkorban különösen fogékonyak a gyerekek az élővilág védelmével kapcsolatos üzenetekre.

Mese, alkotás, kiállítás

A rajzpályázatot egy interaktív foglalkozás előzte meg, amely során a kicsik végighallgatták A három pillangó című mesét. Ezt követően készíthették el saját alkotásaikat a beporzó rovarokról és a természet csodáiról. A rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához több helyi szponzor is hozzájárult.

Rovarhotel kiállítás
A rovarhotelek a marosvásárhelyi állatkertbe kerültek

A program keretében elkészült rovarhotelek a Marosvásárhelyi Állatkertben kaptak helyet, közvetlenül a majomház bejáratával szemben. Az installációk gyakorlati példákkal szemléltetik a látogatók számára, miként segíthetik elő otthon vagy a kertben a beporzó rovarok megtelepedését. A szervezők reményei szerint a kezdeményezés újabb generációkat ösztönöz a természet aktív védelmére.

Kapcsolódó cikkek

10. Fuss NEKI!

10. Fuss NEKI!

10. alkalommal szervezi meg idén a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány az egyik legnagyobb rendezvényét, a Fuss Nekit. A programról, az ütemtervről, fontos tudnivalókról és újdonságokról beszélgettünk...

Bővebben
Heruéka 7.0

Heruéka 7.0

Heruéka 7.0 Az SZKA – Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány programjáról beszélgettünk a szervezőkkel! Tudj meg többet a Heurékaról! https://soundcloud.com/user-861795585-898585516/regio-radio-szka-heureka-70?si=a39cf749bf514b658df833c8a16da89c&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Bővebben
Régió Rádió LIVE

A hang, ami összeköt