Óramű fából: a mezőpaniti orgonarestaurátor, aki évszázados hangszereket kelt életre

Balogh Albert, a Maros megyei Mezőpanit szülötte kivételes hivatást választott magának: templomi orgonákat épít és évszázados hangszereket állít helyre. A fiatal mester Brassóban szerezte meg a restaurálás alapjait, majd svájci műhelyekben tökéletesítette tudását.

A fafaragástól az orgonaépítésig

Balogh Albert már általános iskolásként megismerkedett a fafaragással nyári táborokban, majd faipari iskola faragó szakán folytatta tanulmányait. Pályája döntő fordulatot vett, amikor a szászhermányi orgonaépítő és -restauráló műhely képviselője bemutatta az iskola utolsó évfolyamának ezt a különleges mesterséget.

A brassói műhelyben elsajátította a restaurálás fortélyait, Svájcban pedig az új orgonák építésének technikáit tanulta meg. A mester–inas viszonyon alapuló képzés családias légkörben zajlott, a svájci mesterek pedig hosszú távon a fiatal szakemberekre bízták volna műhelyeik jövőjét.

Fából készült óramű

„Az orgona nemcsak szekrény pár fémcsővel az elején, hanem úgymond egy óramű fából, aminek építése vagy restaurálása rengeteg munkával jár” – fogalmaz Balogh Albert. A hangszer belsejében sípok, levegőt továbbító rendszerek és bonyolult mechanikai megoldások összehangolt együttműködése teremti meg a zenét.

A restaurálás gyakran történelmi nyomozássá válik. Jelenleg egy 180 esztendős orgonán dolgozik, amelyen az évszázadok során számos javítást és átalakítást végeztek. Egyik legemlékezetesebb munkája inasévei alatt a kőhalmi orgona helyreállítása volt, amelyet a brassói Fekete templomban állítottak fel. A munka során egy régi tömlőben megkopott feljegyzést találtak: Zacharias mester 1699-es kézjegyét, a hangszer mögötti falban pedig egy 1650-es dátumot fedeztek fel.

Sebek, amelyeket ember okozott

Erdély templomi orgonáinak java a 17–19. századból származik, a barokk és romantikus korszak terméke. A világháborúk és a kommunizmus évtizedei súlyos nyomot hagytak rajtuk. „A legnagyobb kárt nem a kártevők okozták, hanem az emberi beavatkozások” – mondja a szakember. Ahol elromlott a hangszer, gyakran avatatlan kezek próbálták megjavítani, és ezek a beavatkozások olykor helyrehozhatatlan sérüléseket okoztak a sípokban.

Ami túléli alkotóját

A mesterség szépsége az átadás pillanatában rejlik, amikor hosszú munka után koncerten szólal meg a hangszer. „Ha a síp hangereje, hangszíne és megszólalása végül tökéletesen illeszkedik a többihez, akkor úgy érzem, a hangszer elkészült” – vallja Balogh Albert.

Meggyőződése, hogy ebben a szakmában a kéz tudása ma is többet ér bármelyik gépnél. „Amit ma építesz, azt az ükunokáid is hallani fogják, és egyszer majd valaki restaurálni fogja a munkámat” – tekint előre a fiatal orgonaépítő, akinek ritka mestersége a generációk közötti kapcsolatot is megteremti.