Wellhello, Road Movie, Balaton és persze a Bárhová

Régió Rádió | 2020-08-11

Wellhello, Road Movie, Balaton és persze a Bárhová

A Road Movie klipsorozat legújabb részében a Wellhelloval vonatozhatunk le a Balatonra.

 

A dalt hallgatva, valamint a videóklippet nézve szinte érezzük, ahogyan a szellő fújdogálja fürtjeinket, ahogyan bőrünkhöz ragad a vonat műbőr ülése, majd a Balaton vízének simogatását, és a fűbe fetrengve, halljuk a tücskök ciripelését is.

„Fél tinikoromat balatoni vonatozással töltöttem. Több szerelmemmel indultunk úgy útra, hogy az első vonatra jegyet veszünk, és megyünk, ameddig megyünk. A Wellhello történetében is nagy szerepe van a Balatonnak. 2005-ben itt találkoztunk először Diazzal, majd 2013-ban vonaton költöztettünk le egy egész stúdiót, hogy megírjuk a legfontosabb dalaink, és elindítsuk a Wellhello karrierjét. Ezzel a dallal így visszatérünk a kezdetekhez és kalapot emelünk az elmúlt hat év előtt.” –  mondta Fluor Tomi.

A csodálatos képi világ, és élmény felidézés mellett maga a szám is pörgős, fülbemászó, vonatutazáshoz tökéletes választás.

 

Kapcsolódó cikkek

Emberöltő Zenekar – Holló ének

Emberöltő Zenekar – Holló ének

Ismét egy Dalpremierre került sor, az Emberöltő zenekar legújabb dalát, a Holló éneket hozta el nekünk, a dal mellé pedig egy beszélgetést is hallhattatok. https://soundcloud.com/user-861795585-898585516/regio-radio-kiss-orban-laszlo-emberolto-zenekar?si=863e1830b189443d84689a359d699da3&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Bővebben
Régió Rádió LIVE

A hang, ami összeköt