Iskolapadban maradt gyerekkor – László Noémi kötete a kommunizmus iskolaéveiről

A kommunizmus éveinek iskolai világát idézi fel gyermekszemmel László Noémi legújabb prózakötete, amelyet a 15. kolozsvári ünnepi könyvhéten mutattak be. Az „A mi iskolánk” című kötet illusztrátora Hatházi Rebeka, aki egyedi kollázsokkal keltette életre a régmúlt hangulatát.

A szerzőt az indította az írásra, hogy a mai gyerekek közül sokan tehernek élik meg az iskolát, míg az ő emlékeiben mindez inkább kiváltság volt. Mint elmondta, az 1980-as évek nehézségei ellenére is bőven akadt érték a hétköznapi iskolai életben, amit érdemes megbecsülni.

A beszélgetést vezető Harbula Hajnalka felidézte, hogy a borító – egy fejjel lefelé álló kislány – először sokakat megzavart. A kiadó munkatársa, Kürti Andrea például előbb azt hitte, hibásan nyomtatták a könyvet.

Hatházi Rebeka családi kincseket, régi újságokat, füzeteket és fényképeket épített illusztrációiba, így teremtve meg az 1970-es–1990-es évek légkörét. Mivel a rendszerváltás után két évvel született, személyes emlékei nem lehettek erről a korszakról, ezért tudatosan csempészett a képekbe modern elemeket is, például gumimacit.

A kötet vezérfonalát egy visszatérő gondolat adja: „Minden történet a maga módján jó, csak meg kell találni, miért.” László Noémi szerint az írásait a gyermekkori megfigyelései formálták: „Szürkének tűnő gyerekként ültem a padban, de titokban mindent figyeltem, akár egy titkosügynök.” A generációkon átívelő, jól ismert anyai mondatok – a szendvics becsomagolásáról vagy a kulcs el nem hagyásáról – máig egy egész korszak gyerekkorának jelképei.