Generációk tánca: tánctalálkozó-sorozat indított a Bekecs Táncszínház

Régió Rádió | 2026-05-09

Generációk tánca: tánctalálkozó-sorozat indított a Bekecs Táncszínház

Tánctalálkozó-sorozatot indított a Bekecs Táncszínház „Élő hagyaték: Generációk tánca” címmel. A kezdeményezés célja olyan szakmai közeg megteremtése, amelyben a néptánccsoportok és oktatóik rendszeresen találkozhatnak, kísérhetik egymás munkáját és közösségként erősödhetnek.

A sorozat első állomása április 24-én Szentgericén volt, ahol a backamadarasi Kincses néptáncegyüttes fogadta a Bekecs nyárádszeredai csapatait. A második találkozóra május 8-án Jobbágytelkén került sor. A program két további állomással folytatódik: május 10-én Dózsa Györgyön, majd május 22-én Csíkfalván találkoznak a táncosok. Mindegyik összejövetelt táncház zárja.

Generációk tánca tánctalálkozó
Tánctalálkozó a Bekecs Táncszínház szervezésében

„A hagyomány nemcsak örökség, hanem élő, közös élmény, amely akkor marad igazán eleven, ha megosztják egymással” – fogalmazott Kovács Anabella, az intézmény sajtószóvivője.

A Bekecs 2009-ben indította első utánpótlás-néptánccsoportját. A táncszínház profi néptáncosai jelenleg Maros megye számos településén oktatnak, összesen mintegy 800 gyermeknek és fiatalnak adják át tudásukat – ismertette Benő Barna Zsolt igazgató. Nyárádszeredában hét néptánc-korcsoport és három moderntánc csoport működik az együttes szárnyai alatt.

Kapcsolódó cikkek

Egyetemisták cégalapítását támogatják

Egyetemisták cégalapítását támogatják

Cégalapításra készülő egyetemisták, mesteriző diákok és doktoranduszok vehetnek részt a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben népszerűsített üzleti tervek versenyén. A legjobb elképzelések 60 ezer euró értékben...

Bővebben
Digitális média szak a BBTE-n

Digitális média szak a BBTE-n

Vendégünk volt Győrffy Gábor, egyetemi docens, a BBTE tanára. Az újonnan induló „digitális média” szakkal kapcsolatban beszélgettünk. Ha érdekel a digitális tartalom gyártás és egyetem...

Bővebben
Régió Rádió LIVE

A hang, ami összeköt