Tizedik alkalommal ünnepeltek a Fehér Megyei Magyar Napokon Nagyenyeden
Régió Rádió | 2026-06-24
Tizedik alkalommal rendezték meg a Fehér Megyei Magyar Napokat Nagyenyeden: a június 17. és 21. közötti seregszemle a dél-erdélyi szórványmagyarság egyik legjelentősebb közösségi eseményévé nőtte ki magát. A rendezvénysorozatot Lőrincz Helga koordinálta, fő helyszíne a Bethlen Gábor Kollégium volt.
A megnyitóra június 17-én, a sétatéri Diákemlékműnél került sor, ahol a szervezők a várost védő nagyenyedi diákokra emlékeztek. A Bethlenszentmiklósi Fúvószenekar – amelyet 1929-ben alapítottak, majd 2024-ben szerveztek újjá – kísérte a résztvevőket a kollégiumhoz. Lőrincz Helga Márton Áron püspök jelmondatát idézte: „Erőnk a lelkesedés”, és jelezte, hogy az idei adománygyűjtés a magyarlapádi szórványkollégium diákjait támogatja.
Az ünnepségen részt vett Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának vezető konzulja, valamint Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki hangsúlyozta, hogy „a kisebbségben, különösen a szórványban két dolog elengedhetetlen: az összefogás és a kitartás”. Jelen volt Ion Dumitrel, a Fehér Megyei Tanács elnöke és Dragoș Crișan, Nagyenyed polgármestere is, továbbá a magyarországi testvértelepülések – Gyomaendrőd, Siklós és Vas megye – küldöttségei.

A program a hét folyamán bőséges kínálatot vonultatott fel. Csütörtökön Márton Áront köszöntő diákkiállítások, a tíz év emlékeit felidéző fotótárlat, kézművesvásár és könyvstandok várták az érdeklődőket, este pedig a kollégisták Seven Souls zenekara és a Magyar Banda lépett fel. Pénteken a tanévzáró mellett kalotaszegi viseletkiállítás, néptánccsoportok bemutatói és gyermekprogramok – ringató, íjászat, kézművesség – színesítették a kínálatot, a Szent Erzsébet-templomban pedig az aranyosgyéresi Augustin Bena Művelődési Központ művészei adtak szimfonikus koncertet.
Szombaton gulyásfőző verseny, gyermek foci- és kosárlabda-bajnokság, valamint művészeti tárlatok várták a látogatókat. Irodalmi eseményen Visky András József Attila- és Kossuth-díjas íróval beszélgettek tavalyi, Illegalisták című regényéről. Aznap tartotta az RMPSZ Fehér megyei szervezete 35. jubileumi rendezvényét is „Lámpások a szórványban” címmel, a legkisebbeket a Rákóczi Szövetség ajándékozta meg, este pedig a méltán várt Kárpátia-koncert és tűzijáték zárta a napot. Vasárnap a Szent Erzsébet-templomban tartott istentisztelet után Nagy Zoltán A hegy című, Márton Áron születésének 100. évfordulójára készült dokumentumfilmjét vetítették.
